Csodálatos tények a merevlemezek fejlődéséről

Merevlemez belsejeTöbb mint 50 év kellett ahhoz, hogy a merevlemezek mérete elérje az 1 TB-ot (terabájt, azaz 1000 GB). Ez 2007-ben következett be. 2009-ben, a merevlemezek mérete elérte a 2 TB tároló kapacitást. Tehát miközben kb. 50 év volt szükséges ahhoz, hogy, elérje az első terabyte-ot a merevlemezek mérete, csupán két év alatt érte el a másodikat.

Ez a cikk azt mutatja be, hogy a merevlemezek miként fejlődtek 1956 óta amikor is az első merevlemez megjelent. Három különböző aspektusban vizsgáljuk meg a radikális változásokat

HDD: méret, tárhely, és az ár.

Idővel változott a fizikai méret

Az első merevlemezt, mint oly sok számítástechnikai újítást, az IBM fejlesztette ki. Ez volt az úgynevezett IBM Model 350 Disk File, amely egy hatalmas eszköz volt. A 24 inches lemezeknek a teljes tárolási kapacitása 5 millió karakter volt (csaknem 5 MB).

IBM Model 350 DiskFent: Az IBM Model 350 Disk File. Igen, ez az egyik merevlemez egység.

Bár a merevlemezek tovább fejlődtek, a state-of-the-art koncepció szerint egy merevlemez “minél nagyobb annál jobb”. Ez még egészen a 80-as évekig így volt. A merevlemez meghajtók általában a számítógépek részegységei voltak, így ez nem olyan nagy dolog. Egész szobányi méretűek voltak a számítógépek.

Az alábbiakban látható egy 250 MB-os merevlemez meghajtó 1979-ből.

250 MB-os merevlemezFent: State-of-the-art merevlemez a 70-es években.

1980-ban az IBM bemutatta az első merevlemezt amely áttörte az 1 GB méret határt. Ez volt az úgynevezett IBM 3380, melynek tároló kapacitása 2.52 GB (500-szor nagyobb, volt mint amire egy felhasználónak szüksége volt abban az időben.) A mérete akkora volt, mint egy hűtőszekrény, és az egész lemez súlya 550 font volt (250 kg).

IBM 3380Fent: Az IBM 3380 lemez meghajtó modul.

A korai 80-as években kisebb “fogyasztású” merevlemezeket tervezték, mert az egyre népszerűbb mikroszámítógépek (mai nevén PC) kezdtek megjelenni. Az elsők  5 MB méretű 5,25 hüvelykes volt.

Az, hogy miként változott a merevlemez mérete a 80-as évektől a mai napig, az az alábbi képen jól látható. Egy régi 8 hüvelykes meghajtó látható egészen a mai 3,5 hüvelykes, 2,5 hüvelykes és 1,8 hüvelykes meghajtókig.

hdd evolutionFent: Merevlemezek három évtizedes méret csökkenése

Idővel a tárhely mérete is változott

Az első merevlemezen (1956-ban) 5 MB adatot lehetett tárolni, ami rengeteg volt abban az időben. Az első “kicsi”  méretű 5,25 hüvelykes merevlemez meghajtó 1980-ban érkezett. Ez már egy különleges meghajtó volt, mivel sikerült betenni egy asztali számítógépbe.

Tíz évvel később, 1990-ben, a normál merevlemez már a 40 MB méretnél tartott, de létezett nagyobb kapacitású merevlemez is, ami már 100 MB tárolókapacitással bírt. Egy hátránya volt, hogy még nagyon drága volt ebben az időben.

Ugorjunk napjainkig, amikor  már lehet kapni a 3,5 hüvelykes merevlemezeket, akár 2 TB méretig.

Annak illusztrálására, hogy a hatalmas növekedés miként alakult az elmúlt 30 évben (lényegében születése a személyi számítástechnikának), itt egy 1980 vs 2010 side-by-side összehasonlító táblázat.

1980vs2010

Idővel a merevlemezek ára is változott

Mint minden ritka árucikk, a korai merevlemezek is rendkívül költségesek voltak.

Az első merevlemez, az IBM Model 350 Dsik File kereskedelmi forgalomban nem lehetett kapni. Ehelyett akkoriban csak bérelni lehetett az IBM 305 RAMAC számítógépet  3200 dollárért havonta. Mondanom sem kell, hogy az 50-es években ez sokkal több pénzt volt, mint manapság.

A legnagyobb és a legjobb a merevlemeznek tartották, attól függetlenül, hogy nagyon drága volt. Amikor végre elkezdték értékesíteni 1981-ben, a 2,52 GB hűtőszekrény méretű IBM 3380 merevlemezt az induló ára 81.000 dollár volt.

Ahogy nőtt a tárhely egyre inkább megfizethetővé váltak. Az átlagos költség GB-ra vetítve az elmúlt 30 évben 100.000 dollárról csak néhány centre csökkent.

Érdekesség: 5 MB merevlemez meghajtót vásárolt az Apple 3500 dollárért 1981-ben. Ez 700,000 dollár / GB volt akkoriban.

Promóciós videó: Az első merevlemez

Promóciós anyag az 1956-os IBM 305 RAMAC számítógépről.

A jövő és a következő 30 év

Tekintettel arra, hogy most már apró, olcsó USB pendrive-okat lehet kapni, amelyek képesek akár 64 GB-nyi adat tárolására is, ami körülbelül 1600-szor nagyobb, mint egy normál merevlemez meghajtó 1990-ben volt (40 MB), és 12.800-szer több, mint az első fogyasztói merevlemez 1980-ban, a fejlődés biztosan nem áll meg.

Ahogyan most nézünk vissza és rázzuk a fejünket, hogy mekkorát fejlődött a számítástechnika az elmúlt 30 évben, ugyanúgy fogunk majd 30 év múlva visszaemlékezni 2013-ra.

“Vajon tényleg ilyen primitív technológia volt akkoriban?”

A képek forrásai

The IBM 350 Disk File from IBM via ed-thelen.orgHard disk drives of multiple sizes by Paul R. PottsIBM 3380 disk drive module by ArnoldReinhold (Wikimedia Commons)Closeup of HDD head by Alexdi (Wikimedia Commons)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title="" rel=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>