Ma már teljesen megszokott a több száz gigabájtnyi tárolókapacitás a számítógépeken. Még a kis MP3-lejátszók és egyéb hordozható készülékek is általában több gigabájtnyi adatot tudnak tárolni.
Néhány évtizeddel ezelőtt azt mondtuk volna, hogy ez tiszta sci-fi. Például az első merevlemez, amely már gigabájt kapacitású volt, akkora volt mint egy hűtőszekrény, ez 1980-ban volt. Nem is volt olyan régen!
A Selectron cső
A Selectron cső kapacitása 256-4096 bit (32 512 bájt) volt. A 4096 bit Selectron 10 cm hosszú és 3 cm széles. Eredetileg 1946-ban a memória tároló nagyon drágának bizonyult és sok termelési probléma adódott, így nem lett sikeres.
Fent: Az 1024-es bit Selectron cső.
Lyukkártya
Lyukkártyákat és ehhez hasonló rendszereket már a 18. század közepén használtak az automatizálás és az adatfeldolgozás területén. Már 1725-ben használták az ellenőrző gépesített textil szövőszéknél.
1805-ben Joseph Marie Jacquard először felhasználta a lyukkártyát szövőgépéhez, ezzel megalkotta az első automatikus szövőgépet.
Fent: Kártya egy Fortran programmal: Z (1) = Y + W (1)
Egy este Cambridge-ben, az Analytical Society (Analitikai Társaság) helyiségében üldögéltem, a fejemet – némileg álmodozva – előrehajtottam az asztalra, ahol egy nyitott logaritmustáblázat hevert. Amint a Társaság egy másik tagja bejött a szobába és meglátta, hogy félig alszom, odaszólt: – nocsak, Babbage, miről álmodik? Amire azt válaszoltam, hogy – azon gondolkodom, hogy ezeket a táblázatokat (mutattam a logaritmustáblázatra) géppel is ki lehetne számítani.– 1813
1855: bemutatják Babbage differenciagépét 1855-ben a Párizsi világkiállításon, ahol aranyérmet nyer.
Balra fent: lyukkártya olvasó. Jobbra fent: lyukkártya író.
Lyukszalag
Ugyanaz, mint a lyukkártya. A lyukszalag eredetileg elsőként a textiliparban volt használható gépesített szövőszékeknél. Széleskörűen használták a távközlésben és a számítástechnikában elsődlegesen adatbeviteli eszközként.
A lyukszalagon a lyukak sorokban helyezkedtek el, ezek számának megfelelően beszélünk 5–8 csatornás lyukszalagokról.
Fent: 8 csatornás lyukszalag (8 lyuk soronként).
Mágneses dob memória
Ausztriában találták fel 1932-ben és széles körben használták a 1950-es és 60-as években, mint a számítógépek fő munkamemóriája. Az 1950-es években a mágneses dob memóriának a kapacitása mintegy 10 kB volt.
Balra fent: Az UNIVAC számítógép mágneses dob memóriája.
Jobbra fent: A 16 cm-es hosszú dob, IBM 650 számítógép. 40 track-es, 10 kB kapacitású, és 12500 fordulat percenként.
A merevlemez-meghajtó
Az első merevlemez az IBM Model 350 volt. A bejelentés 1956 szeptember 13-án történt mint az IBM 305 RAMAC számítógépes rendszer. A 24 inches lemezeknek a teljes tárolási kapacitása 5 millió karakter volt (csaknem 5 MB).
Fent: IBM Model 350 az első merevlemez-meghajtó.
Az első merevlemez az IBM 3380, ami több mint 1 GB kapacitású volt 1980-ban fejlesztették ki (ezen 2.52 GB adatot lehetett tárolni).
Ez akkora volt, mint egy hűtőszekrény, súlya 550 £ (250 kg), és az ára, amikor bevezetésre került 81.000 $ – $ 142,400 között mozgott.
Balra fent: A 250 MB merevlemez meghajtó 1979-ből. Jobbra fent: Az IBM 3380 1980-ból, az első gigabyte kapacitású merevlemez.
A Laserdisc
Elsősorban azért említjük meg, mert ez volt az előfutára a CD-ROM-oknak és más optikai tárolási megoldásoknak. Ezen főleg filmeket tároltak. Az első kereskedelmi forgalomban kapható lézerlemez rendszer a piacon 1978 végén volt (akkori nevén Laser videolemez volt ismert) Ez még 11,81 hüvelyk (30 cm) átmérőjű volt.
A lemezek akár 60 perces audio / video anyagot tudtak tárolni mindkét oldalon. Az első lézerlemezeken teljesen analóg tartalmat tároltak. Egészen 1958-ig visszamenőleg találtak utalásokat e technológiára.
Balra fent: A Laserdisc mellett a hagyományos DVD. Jobbra fent: Egy másik Laserdisc.
A floppy lemez
A lemezt, vagy másképp floppy lemezt (nevét a rugalmasságáról kapta) az IBM fejlesztette ki. Az 1970-es évektől az 1990-es évig használták. Az első floppy lemezek 8 hüvelykesek voltak, később jött az 5,25 és 3,5 hüvelykes formátum.
Az első floppy lemezt 1971-ben gyártották melynek a kapacitása 79,7 kB volt, és csak olvasható formátumban létezett. Az írható verzió egy évvel később jött.
Balra fent: egy 8 inches floppy, floppy meghajtó mellett egy 3,5 inches hajlékonylemez. Jobbra fent: A kényelmesen és könnyen cserélhető adathordozók.
Mágnesszalag
Mágnesszalagot először adatok tárolására használták 1951-ben. A szalagos eszközt UNISERVO -nak és a fő I / O eszközt pedig UNIVAC I számítógépnek hívták. A tényleges adatátviteli sebesség a UNISERVO -nak körülbelül 7200 karakter volt másodpercenként. A szalagos egységek fémből készültek, 1200 láb hosszúak voltak (365 méter), és emiatt nagyon nehéz volt egy-egy szalag.
Balra fent: sor szalagos meghajtó, UNIVAC I számítógép. Jobbra fent: Az IBM 3410 Magnetic Tape alrendszer, 1971-ben.
És persze, nem tudjuk nem megemlíteni a hagyományos kompakt kazettát, amely egy népszerű módja volt az adatok tárolására a személyi számítógépeknél a késő 70-es és 80-as években.
Tipikus adatátviteli sebesség a kompakt kazetta esetében 2000 bit / másodperc volt. Egy 90 perces kazettán 660 kB adatot lehetett tárolni oldalanként.
Azoknak, akik nem használtak még ilyen kazettás egységet, el kell mondani, hogy amikor egy program töltődött a kazettáról, akkor mint egy éles, visító hangot lehetett hallani.
Balra fent: A normál kompakt kazetta. Jobbra fent: A Commodore Datassette, amely biztos, hogy sokaknak kedves emlék a 80-as évekből.
Képek forrásai:
A lyukkártya – A lyukkártya olvasó és író – Lyukszalag 1 and 2 – UNIVAC mágneses dob – IBM 650 számítógép mágneses dob – The IBM Model 350 Disk File – Laserdisc vs DVD – Held Laserdisc – 8 inches floppy meghajtó – 8 inches floppy használata – UNISERVO és UNIVAC I – IBM 3410 – A kompakt kazette – A Commodore Datassette
