Így védekezhetsz az új Facebook vírus ellen.

Hétvégén újra egy trükkös vírus kezdett garázdálkodni a legnagyobb közösségi oldalon. Védekezni könnyű, és nagyon is érdemes.

Facebook Friendly Marketing

Ha a vírus már megfertőzött, szépen tovább is küldi magát, ám ezúttal már az ismerőseidnek, őket tájékoztatva arról, hogy bejelölted őket valamilyen fotón, és így tovább, a folyamat – legalábbis magától – nem áll meg. Már ez is kellemetlen (hiszen utána nem győzöl magyarázkodni pórul járt ismerőseid előtt), de a gépedre kerülő vírus a későbbiekben még sok gondot okozhat, épp ezért inkább védekezz előre.

A legfontosabb természetesen továbbra is az óvatosság: ha a hagyományos értesítésektől, megszokott üzenetektől eltérőeket kapsz, ne kattints ész nélkül a hivatkozásra. Figyelj oda, tényleg szerepelhetsz-e az állítólagos küldő valamilyen fotóján, nézd meg, angol szöveget küld-e például egy magyar ismerős, vagy keress további, hasonló árulkodó jelzéseket.

Hogyan védekezhetek ellene?

facebook-virus

A mostanihoz hasonló eseteket pedig egy Facebook beállítással is megelőzheted. Lépj be a közösségi oldalra, majd navigálj az Idővonal beállításaihoz. Itt az első bekezdés (“Szeretnéd felülvizsgálni, ha az ismerőseid megjelölnek egy bejegyzésben, mielőtt megjelenne az idővonaladon?“, vagy “Who can add things to my timeline?“) kapcsolóját állítsd “Engedélyezve“, vagy “Enabled” állásra. Ezáltal bárki szeretne az Idővonaladra mások által is látható üzenetet, értesítést, képet vagy egyebet elhelyezni, ez mind csak a Te jóváhagyásoddal történhet meg – ez pedig gátat emel a mostanihoz hasonló vírusok terjedésének is.

facebook-megjeloles-beall

Képek forrásai:

Facebook virus alertFacebook virus

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title="" rel=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>